| | | | | |
| Fotokiállítás Zomborban |
| 2009. december |
|
A klub felkarolta a Ferenc tápcsatorna revitalizálásának ügyét. Ennek keretében félkérésünkre Pump Károly bajai származású fotóművész fotosorozatot készített a csatorna elővilágát bemutatandó.
A képeket az NCA támogatásával részben pályázati forrásokból finanszírozva Baján és Zomborban is kiállítottuk.
a zombori kiállítás képei: 
|
|
| paul Harris díj átadása |
| 2009.május |
|
Alapító elnökünk dr. Deutsch Ottó 2009. május hónapban évtizedes tevékenységének elismeréseként a magyar rotary district vezetőségétől Paul Harris díjban részült. A kitüntetést meghitt ünnepség keretében a klubban adták át részére. A rendezvényen megjelentek baráti rotary klubok tagjai is, többek között Kecskemétről, Szegedről, Pécsről, Szekszárdról sőt Dunakesziről is.
Ugyanekkor nagy sikerû elõadást tartott klubunkban Maros Zoltán egykori, jelenleg Kanadában élő klubtagunk, aki feleségével együtt látogatott meg minket.
az esemény fotói: 
az előadás anyaga: 
|
|
| Túra a Ferenc-tápcsatornán Szerbiába |
| 2008. szeptember |
|
Klubunk motorcsónakos turát szervezett a Rotary Club Sombor tagjaival közösen a Ferenc-tápcsatornán. A tura Bajáról indult majd átlépte az országhatárt és a Szerbia Köztársaság folytatódott a program. A két klub nemzetközi együttműködése jelzi közös együttgondolkodásunkat, felhívja a figyelmet az országainkat összekötő természeti és történelmi adottságokra, hagyományokra!
A Baja TV Sportmagazinja felvételeket készített a túráról és riportot Balog Gábor klubtagunkkal! Köszönet érte! A riport anyaga letölthető itt: 
az út képei: 
|
|
| Groningen |
| 2008. nyara |
|
A hollandia Groningen rotary klub segítségével két fiatal bajai lány jutott ki külföldi tanulmányútra, Tápai Daniella és Hermann Helga! Gratulálunk nekik és várjuk a hiradást ottani tanulmányaikról, élményeikről, tapasztalataikről!
|
|
| A Grossvenediger meghódítása |
| 2008. július |
|
Alapító elnükönk dr. Deutsch Ottó megmászta az ausztriai
Magas Tauern-ben található3674 m magas Venediger csúcsot. Gratulálun Ottónak ehhez a remek és szép egyéni teljesítményéhez!
az út képei: 
|
|
| Dávid Ibolya |
| 2008. február |
|
Nagy sikerû elõadást tartott klubunkban Dávid Ibolya. A poiltikus asszony előadásában kerülte a napi politika kérdéseit, inkább a demokrácia általánosabb kérédsei voltak a jellemzőek. Beszélgető partnerei, az est moderátorai Lovretity Zoltán és dr. Péterfi Tamás voltak!
az est képei: 
|
|
| Rotary Bál 2007 |
| 2007. november |
|
Szezonnyitó Rotary bál 2007. November 17-én.
|
|
| Képek a Mátészalkai Rotary Club életéből |
| 2007. július |
|
Klubunk tagja látogatást tett a mátészalkai rotary club rendezvényein. A rendezvények fotói: 
|
|
| Sri Lanka |
| 2007. február |
|
Nagy sikerû elõadást tartott klubunkban Papp Attila tagtársunk aki 2006. márciusban Sri Lanka szigetén tett kirándulást.
az út képei: 
|
|
| Vízkereszti Hangverseny |
| 2007. január |
|

Vízkereszt napi hangverseny 2007.
A Bajai Rotary Club idén is megrendezte immár hagyományos vízkereszti hangversenyét. A rangos művészeti eseményre zsúfolásig megtelt a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának nagyterme. A kiváló előadókon kívül külön vonzerőt jelentett a közönség számára, hogy a Club a jótékonysági hangversenyt korán elhunyt tagja, a köztiszteletben és szeretetben volt dr. Munczig Dénes orvos emlékének és családja javára ajánlotta.
Megható zenei pillanatok voltak, amikor az elhunyt orvos kis leánya, Marica, édesapjának gyermekkorában tanult hangszerén játszott. (E sorok írója tanította annak idején a Liszt Ferenc Zeneiskolában klarinétra Munczig Dénest, aki kitűnt tehetségével és szorgalmával.)
Az est további része is valóságos ünnepe volt a zenének. Kiváló, élvonalbeli művészeink tettek eleget a Club meghívásának. Szabó András – aki a tartalmas ismertetőt is mondta – klarinéton, Eckhardt Gábor zongorán, Somogyi Péter hegedűn játszott. A közönség vastapssal jutalmazta szóló, szonáta majd kamarazene produkciójukat. Az utóbbira a koronát Bartók Kontrasztok című művének nagyszerű interpretálása tette fel.
A vízkereszti hangverseny szép zenei élménye, a kiváló orvos, nagyszerű ember és családapa, dr. Munczig Dénes emléke velünk marad, amíg csak élünk.
Dr. Gál Zoltán
a rendezvény képei: 
|
|
| Szatmár-beregi szilva út |
| 2006. április |
|
Nagy sikerû elõadást tartott klubunkban Körösi Miklósné Penyige község polgármestere és Winkler János turisztikai vállalkozó. Külön megtiszteltetés volt, hogy elkísérte őket településünkre Lévai Csabáné Vásárosnamény önkormányzatának tisztségviselője is.
Halhattunk rengeteg érdekességről, a nemtudom szilváról, a különleges finomságú szilvalekvárról, a gyümölcsaszalványokról, láthattunk élményszámba menő vetítést, és mindezek betetőzéseként kostólót a beregi táj kiváló termékeiből. Nagyon kellemes este volt, megtiszteltetés volt ilyen nagyszerű és sikeres embereket körünkben tudni.
az előadás képei: 
néhány ajánlott honlap: 1, 2, 3, 4, |
|
| Bajától a Kubai öbölig |
2006. január
|
|
Nagy sikerû elõadást tartott klubunknak Pestuka Tibor klubtársunk aki barátaival Kuba ill. az USA szépségeit látogatta meg.
az út képei: ; 
|
|
| Rotary Mikklás |
| 2005.december |
|
Az idén ismét megajánékoztuk gyermekeineket a Télapoó által.
az est képei: 
|
|
| A régmúlt Baja képekben |
| 2005. szeptember 22. |
|
Nagy sikerû elõadást tartott klubunkban Gyulavári József fotós, aki csodálatos helytörténeti érdekességet mutatott képekben - a hozzá tartozó igen elgondolkodtató kommentárokkal.
az előadás képei: 
|
|
| Palicsi Szüreti Napok |
| 2005. szeptember |
|
Az évente megrendezett eseményen részt vett klubunk elnöke, Balog Gábor is.
a rendezvény képei: 
|
|
| Halszabadító nap 2005. |
| 2005. szeptember |
|
Az idén is ....(bőveben majd ha küldi a Pestu!)
a két napos rendezvény képei:
Lenti Zsolt képei: ;
Pestuka Tibor képei: 
egyéb művészek: ;
köszönet a képek készítőinek !
|
|
| Duna menti Rotary Klubok Nemzetközi találkozója |
| 2005. szeptember |
|
Halszabadító Nap rendezvényünkkel egyidőben invitáltuk meg és tartottuk meg a Duna menti rotary klubok első nemzetközi találkozóját.
|
|
| A Duna Összeköt Konferencia - Dunaszekcső |
| 2005. szeptember |
|
Klubunkat nagy megtiszteltetés érte, meghívták a másodjára megrendezett a "Duna összeköt nem pedig elválaszt" "Hogyan javulhat a Duna menti emberek élete?"konferenciára.
Klubunk részéről pp. Tinusz Tamás a klub alelnöke tartott előadást "Egy 100 éves szervezet tapasztalatai a nemzetközi összefogás lehetőségeiről a civil életben - a Duna érdekében."
a konferencia képei: 
|
|
| Argentin GSE csoport fogadása |
| 2005. március |
|
Klubunk vendégül látott egy argentin fiatalokból álló küldöttséget. Mindanniyan Buenos Aires-ből érkeztek, vezetőjük Andres Héctor Mulassi kardiológos orvos, a 4900-as District Rotary Club de Lobos tagja. A csapat tagjai: Maria Laura Jakomin építész, Maria Cristina Ruiz del Ferrier politológus, Lucia Maria Ahcin és Javier Leonardo Valerio nyelvtanár.
az vendéglátás képei: 
néhány kép Argentináról: 
|
|
| Magyaregregy |
| 2005. február |
|
Nagy sikerű kirándulás a téli Mecsekben.
az esemény képei: 
|
|
| Centenáriumi klubülés |
| 2005. február |
|
A kecskeméti klub felhívásához - a rotary klubok megalakulásának 100. évfordulóján minden klub tartson délben jubileumi ülést - klubunk is csatlakozott. A jelképes ülést a bajai Szentháromság téren tartottuk, ahol webkamerán kesresztül bárki figylemmel követhette az eseményt. Bővebben itt.
képek: 
|
|
| Vízkereszti hangverseny |
| 2005. január |
|
Klubunk hagyományaihoz híven ismét megrendezte Vízkereszt napi jótékonysági hangversenyét. A hangverseny teljes bevételét a klub szociális programjaira fordítjuk.
fellépett:
Perényi Eszter – hegedű
Soós Orsolya – zongora
Szabó Alíz
– hegedű
a koncert képei:
|
|
| Marosvásárhely charter |
| 2005. február |
|
Az eseményen klubunkat képviselte Lovretizy Zoltán alelnök úr, Balogh Gábor president elect és pp. Ódor József klubtársunk.
az charter képei: 
|
|
| A szökőár árváinak megsegítése |
| 2005. januuár |
|
A szökőár sújtotta területek tragikus sorsú árvagyermekeinek megsegítésére klubunk öt gyermeket jelképesen örökbe fogad. Az ehhez szükséges anyagi szükséges támogatást a Baptista Szeretetszolgálat Alapítánya-ra szolgálatra bízzuk, akik már jelenleg is működtetnek árvaházakat a térségeben. Reméljük ezzel jó példát mutatunk mások számára ill. méltóképpen cselekszünk a rotary szervezet fenállásának 100. évfordulóján.
|
|
| NEW MEMBERS |
| 2004. december 16. |
|
Klubunk éves közgyűlését december 16-án tartotta. Az szokásos beszámolók mellet megválasztottuk 2005.-2006. évi tisztségviselőinket, ill. a 2006.-2007. év elnökének dr. Deutsch Ottó alapító elnökünket. Sok sikert munkájukhoz.
Külön öröm, hogy egyúttal két új barátunkat is felvettünk tagjaink sorába, dr. Poór László-t és Makai Zsolt-ot.
|
|
| Governor látogatás és Mikulás est |
| 2004. december 2. |
|
A szokásos éves governori látogatás idei évben egybeesett hagyományos Mikulás napi rendezvényünkkel. R. E. Wenckheim úr dícsérőleg nyilítkozott klubunk tevékenységéről.
az est képei: 
|
|
| Sportnap - Tata |
| 2004. október |
|
Klubunk csapata, mely előző évben sikerrel hódította el a debreceni klub által felajánlott vándorkupát, ismét résztvett a most a tatai edzőtáborban megrendezett versenyen.
a rendezvény képei: 
|
|
| Halszabadítás 2004. |
| 2004. szeptember |
|
Az idei évben is megrendeztük, hagyomás Halszabadító Nap rendezvényünket.
a rendezvény képei: 
|
|
| Elsősegélynyújtás bemutató a Vöröskereszt bajai csoportjától |
| 2004. szeptember |
|
A Vöröskereszt bajai szervezete Maros Beáta titkár vezetésével bemutatót tartott klubunknak, bemutatva ismereteiket. A csoport rendszeresen indul-szerepel különböző versenyeken és bemutatókon.
a bemutató képei: 
|
|
| Iráni élmények |
| 2004. augusztus |
|
Nagy sikerû elõadást tartott klubtagunk BalogGábor, aki néhány héttel ezelőtt Iránban járt.
az előadás képei: , Esfahan 
|
|
| Dunatúra |
| 2004. augusztus |
|
Idei évben is szerveztünk Duna túrát, melyen klubtagjaink és családtagjaik vettek részt. Kellemes idő volt, jó hangulat uralkodott, számos kötetlen baráti beszélgetésre adva lehetőséget.
a túra képei: 
|
|
| Kard Aladár |
| 2004. augusztus |
|
Nagy sikerû elõadást tartott klubunkban Kard Aladár a Budapest-City Rotary Club tagja, a rotary klubok alapítványairól.
|
|
| Rotaract Charter |
| 2004. július 17. |
|
Megalakult ifjusági fiókszervezetünk a Rotaract Club Baja. Megalakulásuk ünneplésére elvégezték egy bajai játszótér felújítását.
a felújítás képei: 
Gratulálunk hozzá, szép teljesítmény volt! |
|
| Bajától a Kotori öbölig |
| 2004. február |
|
Nagy sikerû elõadást tartott klubunkban Vörös Miklós, aki barátaival lehelyózott a Dunán a Fekete tengerig, majd onnan a Márvány tengeren keresztül folytatta útját a Korinthoszi csatornán át - melynek építésében a bajai születésû Türr István is részt vett - a Adriaia tengeren található Kotori öbölig.
az út képei: 
|
|
| Vízkereszti hangverseny |
| 2004. január |
|
Klubunk hagyományaihoz híven ismét megrendezte Vízkereszt napi jótékonysági hangversenyét. A hangverseny teljes bevételét a klub szociális programjaira fordítjuk.
fellépett:
Kokas Katalin – hegedű
Kelemen Barnabás – hegedû
Pertis Zsuzsa – zongora
Kokas Dóra – cselló
a koncert képei:
|
|
|
| Halszabadító nap |
| 2003. október
18. |
|
|
Klubunk
második alkalommal rendezte meg "Halszabadító
nap" rendezvényé, amikor is kecsege ivadékot
és kifejlett példányokat adományoztunk a Dunának.
Ez alkalommal is hirdettünk képzőművészeti
pályázatot, a díjazottak névsorát
a szervezők
bizalmasan kezelik, eddig még nekem sem árulták
el.
Klubunk a rendezvényre meghívta a WWF ,
ill. a magyarországi rotary
klubok képviselőit
is, akiknek megmutattuk a Gemenci erdő szépségét,
diavetítéssel
egybekötött bemutató előadást
tartott Felsõ Barnabás a Duna-Dráva
Nemzeti Park természetvédelmi őre.
A halszabadítás képei:
1,
2, 
Gál
Zoltán klubtársunk tudósítása
a Népszabadságban c. újságban:

|
|
| A Rotaract
KLub Baja baleseti szimulációja |
|
|

A Rotaract Club Baja együttműködésben
a rendőrséggel, mentőkkel, tûzoltókkal,
vöröskereszttel, Baja városának 7 középiskolájával,
a város vezetésével, valamint a baleset
megelőzési bizottsággal 2003.
okt. 3-án a városi rendezvény téren (Baja,
Petőfi-sziget) kb. 750 végzős diák
előtt baleseti szimulációt rendezett. A
szimuláción a média képviselői
is részt vettek.
A bemutató fő célja felhívni a fiatalok figyelmét
az ittas, drogos és felelőtlen vezetés
veszélyeire, illetve annak következményeire.
Segítség adása ahhoz, hogy az adott
pillanatban a közlekedés résztvevői
a helyes döntést hozzák meg, mely
nem csak saját, de mások életét
is jelentősen befolyásolja.
A szimulációban a helyi középiskolák
diákjai, illetve a vöröskereszt erre
betanított színészei játsszották
a baleset alanyait. A mentés élethűen,
tényleges mentőkkel, rendőrökkel,
tűzoltókkal, és halottkémmel
történt; a sérülteket ellátták,
a tanukat kikérdezték, az adatokat rögzítették,
miközben a nézőknek végigkellett
nézniük, hogy a balesetet okozók
közül többen sértetlenül
ittas állapotban, rendőri kísérettel
távoznak, míg a vétlen autó
egyik utasát halottas kocsi szállította
el. A jelenet drámaian hívta fel a figyelmet
az alkoholos és drogos vezetés veszélyeire,
gondolkodásra igyekezett késztetni a végzős
diákokat, hogy milyen következményekkel
járhat a felelőtlen vezetés, amelyek
közül az autó „halála” a legkevesebb.
|
| |
|
| Állatorvos
Rotary találkozó Baján |
| 2003.
szeptember |
|
A
klub jelenlegi titkára,
Dr. Tálas László korszakos ötletének és
professzionális szervezésének,
továbbá néhány,
a kezdeményezést segítő
klubtársának köszönhetően,
2003. szeptember 13-14-én létrejött
első találkozójuk.
bővebben: 
a találkozó képei:  |
|
| A Rotary Club Sombor látogatása | | Heti klubülésönkön látogatást tett a Rotary Club Sombor küldöttsége.
|
|
| Rangos kitüntetések tagjainknak | | 
Két klubtársunk rangos kitüntetésben részesült, dr. Deutsch Ottó Bács-Kiskun megye egészségügyéért díjat, Schmidt Antal Bács-Kiskun megye tudományos díját kapta.
|
|
| Norvégia | | 2003. július 24. | | | |
 | | Klubunk alapító elnöke dr. Deutsch Ottó nyári szabadságát Norvégiában töltötte, amiről színes, vetítéssel egybekötött előadást tartott. Folyt. köv., jövőre Grönland, Izland.
Norvégia képei:  |
|
|
| Rotary Sportnap 2003. | | 2003. június 13-14. | | | |
 | | Klubunk, a tavalyi Margitsziget sportnap sikerén felbuzdulva az idei évi rotary sportnap megrendezését magára vállalta. A rendezvény június 13-14-én rendeztük meg a Petőfi szigeten. Bővebben itt:  |
|
| Taggyűlés | | 2003. június 26. | | | |  | |
Klubunk megtartotta nyári közgyűlését.
A klub új vezetősége átvette tisztét. Elnök a 2003.-2004. évben: Ódor József, titikár dr. Tálas László, háznagy: Balog Gábor, kincstárnok: Varga István.
Három új tagot avattunk: Mrekva László, dr. Pataki Miklós, Pestuka Tibor személyében. |
|
| Mindentudás egyeteme | | 2003. április | | | |  | |
Klubunkban nagysikerű nyilvános előadást tartott Borhidi Attila akadémikus a Növények társadalma címmel. Előadásán számos érdeklődő, középiskolai biólógia tanárok, diákok megjelent. |
|
| Kihelyezett klubülés a Bajai Halászcsárdában | | 2003. február 27. | | | |  | |
Klubunk a felújítás után ismét megnyitott Bajai Halászcsárdában tartotta meg február havi utolsó összejövetelét. A vendéglő tulajdonosa Varga István egyben klubtársunk, remek kínálattal kedveskedett vendégeinek. A klub gratulált az igényes felújításhoz és eredményes működtetést, a város határain túlmutató hírnevet kívánt vendéglátójának. A klubülés amúgy sem alacsony színvonalát dr. Péterfi Tamás ügyvéd remek előadása emelte, melyet a "kábítószer törvény" változása kapcsán tatott. A rendezvény képei:  |
|
| Vízkereszt
napi hangverseny |
| 2003. január
6. |
| | |
 | |
Klubunk hagyományaihoz híven Vízkereszt-napi
hangversenyt rendezett 2003. január 5-én 17 órakor
az Ady Endre Városi
Könyvtárban (Zsinagóga). A rendezvényen fellépett az
Új Magyar Vonósnégyes (tagjai: Hegyi Miklós hegedű,
Balogh Miklós hegedű, Berta László brácsa, Baráti András cselló). A koncerten bemutatkozott Umenhoffer
Erik csellista, a bajai Liszt Ferenc Zeneiskola növendéke,
aki fiatal kora ellenére máris számos rangos elismerés birtokosa.
Zongorán kísérte: Kunosné Dankó Ilona. A rendezvény képei:  |
|
| Baja
Városért kitüntetés |
| Mezei Lajos |
| | |
 | | Nagy megtiszteltetés
érte a klub egyik alapító tagját. Mezei Lajos a Baja
Városért kitűntető címet kapta több évtizedes munkásságáért, és mecénási tevékenysége elismeréséül.
Gratulálunk! Mezei Lajos életútja:  |
|
| Télapó
ünnepség |
| 2002. december |
| | | |
|  | | A klub az idei
évben is bennsőséges hangulatú ünnepséget tartott a tagok gyermekeinek
részvételével. A kicsik énekeltek, szavaltak, zenéltek majd
valamennyien ajándékban részesültek.
Az idei rendezvényen résztvett a Speciális
Szakiskola három növendéke, akik a klub ajándékaként fél évre
szóló étkezési támogatást nyertek el.
A rendezvényen fellépett a Danubia Alapfokú
Művészeti Iskola diákcsoportja, Petővári László igazgató, Ábrahám
Éva és Pencz Andrea vezetésével.
A rendezvény képei: 
|
|
| Jótékonysági
bál |
| 2002. november 16. |
|
|
A
klub minden évben november harmadik szombatján (legközelebb
2003. november 15-én) rendezi meg jótékonysági rendezvényét.
A 2002. évi bál jó hangulatban zajlott, a bál bevételét a
klub szocális programjainak fedezésre használja fel.
A rendezvényen részt vett számos városi intézmény és
cégvezető, valamint meghívott vendégeink, bálkedvelő városi
érdeklődők és klubtagjaink. Külön örömünkre szolgált, hogy
vendégeink között üdvözölhettük Nagy Józsefet "Jóska
bátyánkat" a magyar rotary mozgalom nagy öregjét és Széll
Péter polgármestert.
A rendezvény csúcspontja az árverés volt, ahol a klub "Halszabadító
nap" rendezvényére benyújtott díjnyertes alkotásokat
árvereztük el. Az árverésból befolyt pénz egy részét a bajai
vizuális iskola kapta meg, akik az árverésre került képzőművészeti
alkotásokat készítették. A bál teljes bevételének egyik részét
a klub a nemzetközi rotary szervezet
Pólió programjának, másik részét
saját programjainak támogatására
használja fel. A rendezvény képsorai: [ 1 ]
[ 2 ]
A rendezvény zenekara a pécsi Palatinus
tánczenekar volt. |
|
| Találkozó
a Kormányzóval Szekszárdon |
| 2002. október
29. |
| | | |
|  | | A 1910-es district
kormányzója Toni Polsterer magyarországi tartózkodása során
meglátogatta a magyarországi klubokat. A találkozón résztvettek
a szekszárdi és a pécsi klub tagjai is. A megbeszélés jó hangulatban
zajlott a klubok legaktuálisabb kérdéseiről.
A találkozó képei:  |
|
| Találkozó
a Rotary Klub Sombor tagjaival |
| 2002. október
22. |
| | | |
|  | | A Rotary
Klub Sombor (Yugoslavia) meghívására meglátogattuk rotarista
társainkat. A találkozó nagyon jó hangulatban telt el, köszönet
illeti érte meghívóinkat akik mindent megtettek, hogy vendégeik
jól érezzék magukat.
A találkozó képei:  |
|
|
| Régió
találkozó a Gemenci természetvédelmi területen |
| 2002. május
25. |
| | | |
|  | | Klubunk
megszervezte a déli régió rotary klubjainak köldött találkozóját.
Résztvettek a pécsi, a szekszárdi, a szegedi klubok küldöttei.
Az előadás témája: természetvédelem a Gemencen volt. Délutáni
programként hajókirándulást szerveztünk a gemenci tájvédelmi
területen.
A találkozó képei:  |
|
| Karácsonyi
ünnepség |
| 2001. december |
| | | |
|  | | Klubunk
tagjai karácsonyi ünnepséget rendeztek a klubtagok gyermekei,
unokái részére. A gyermekek maguk is műsort adtak elő, majd
kisebb ajándékokat kaptak.
Az ünnepség képei képei:  |
|
| A megalakulás:
Charter 2001. |
| 2001. november |
| | | |
|  | | Klubunk
megalakult.
Az alakuló rendezvények képei:  |
|
| |
| |
| |
| |
|
| | |